Hotel Spa Hévíz
Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.
8380 Hévíz
A nevében megújult, de több mint száz éves hagyományokra visszatekintő gyógyszállodát, a Gyógytó nyugati partján, a Hévíz – domb lábánál, 1871-ben gróf Festetics György építtette, valamint nevezte el Hetes Háznak, miután a hetedik házként épült a sorban, első, emeletes kőépületként.
A családias hangulatú négycsillagos "Hotel Spa Hévíz", a világ legnagyobb természetes, biológiailag is aktív, melegvízű tava közvetlen közelében található. A klasszicista stílusú épültben kialakított kedves szálloda 54 igényesen berendezett, részben erkélyes egy- és kétágyas, légkondicionált, nemdohányzó szobával, illetve apartmannal várja minden kedves pihenni- és gyógyulni vágyó vendégét. A szobákban TV, minibár, telefon, zuhanyzó/kád, szobai széf gondoskodik a vendégek kényelméről. Szállodánkban a száz éves hagyományokat alkalmazva, de a legkorszerűbb szakmai elvárásoknak megfelelő környezetben képzett szakorvosaink és terapeutáink állnak vendégeink rendelkezésére.
Szállodánkban elsősorban a komplex tradicionális hévízi gyógykúrát alkalmazzuk, amely sok más mellett számos reumatológiai és mozgásszervi betegségben szenvedőnek ajánlott, így a különböző degeneratív, kopásos és meszesedéses, gyulladásos, anyagcsere és egyéb ízületi- és gerinc megbetegedésben, ún. lágyrész (kötőszöveteket érintő) reumában, anyagcsere csontbetegségekben, vagy másodlagos ízületi betegségben szenvedőknek ajánlott.
… Bővebben
• A szobaár tartalmazza a reggelit.
• A szobaár tartalmazza a félpanziót.
• A teljes panzió ára 4500 HUF személyenként.
Internet kapcsolat:
• Internet sarok áll rendelkezésre a szállodában.
• Vezeték nélküli Internet hozzáférés áll rendelkezésre az előtérben.
• Az Internet kapcsolat ingyenesen használható.
Parkolási lehetőségek:
• A hotel saját parkolója ingyenesen áll a vendégek rendelkezésére.
• A szálloda parkolóhelyet tud biztosítani buszok számára is.
Kerekesszék:
• A hotel kerekesszékkel járható és mozgássérültek számára kialakított szobákkal is rendelkezik.
Gyermekek:
• A szálloda kérésre babaágyat tud biztosítani.
• 6 év alatti gyermekeknek ingyenes a szállás a szülők szobájában.
Gyermekekkel utazik? Csoport számára keres szállást? Rendezvényt szervez?
Kérjen ajánlatot!
Foglalási feltételek:
• A szálloda érvényes hitelkártyaadatok megadása nélkül csak 16:00 óráig tartja fenn a szobát.
• A szálloda csak garanciaként kéri a hitelkártya adatait, és kizárólag meg nem jelenés vagy késedelmes lemondás esetén terheli meg a kártyát.
• A foglalás legkésőbb az érkezés előtt 14 nappal, 18:00 óráig mondható le kötbérmentesen.
• Késedelmes lemondás vagy meg nem jelenés esetén a kötbér a lefoglalt szállásdíj 100%-a.

• A szálloda csak érvényes hitelkártya adatokkal küldött foglalásokat fogad el.

Biztonsági információ:
Az Ön személyes adatai és hitelkártya információi biztonságos csatornán, titkosított SSL protokoll segítségével érkeznek be és kerülnek továbbításra a kiválasztott szálloda felé. Szobafoglalási rendszerünk sosem terheli meg a hitelkártyát, mindig közvetlenül a szállodának kell fizetni.
Árfolyam információ:
Ez a szálloda a szobaárakat magyar forint (HUF) pénznemben adta meg és a szobafoglalást is így fogja visszaigazolni. Ha ettől eltérő devizát választ ki, a szobaárakat átszámítjuk az Ön kényelme érdekében. Ez az átszámítás csak tájékoztató jellegű és az átváltási árfolyamok ingadozásai miatt különbözhet a ténylegesen fizetendő összegtől.
Adók és díjak:
• Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (420 HUF személyenként, éjszakánként).
• 18 év alatti személyeknek nem kell idegenforgalmi adót fizetniük.
Fizetési módok:
• American Express
• MasterCard
• VISA
• A szálloda üdülési csekket elfogad.
• A teljes szállásdíj érkezéskor fizetendő.